Leírás
Nyugati típusú zodiákus kör- évkör a horoszkóp jegyekkel
Mandala falikép, gyönyörű, művészi ofszet nyomat, lakkozott, díszített falapra kasírozva. 18×18 cm méretben
Belső furatos akasztóval ellátva. Amivel azonnal felhelyezhető, csak a falon egy szög vagy képakasztó szükséges.
Képtámasz segítségével asztalra, polcra is helyezhető, melyet itt tekinthet meg
Teljesség, egység, harmónia és kozmikus bölcsesség szimbóluma. Azok számára hasznos, akik szeretnének, a maga teljességében foglalkozni az asztrológia tudományával. Meg akarják ismerni önmagukat és környezetüket, kapcsolataikat, a determinációt, a világ működésének szabályait, az élet csapdáit és azok elkerülésének lehetőségeit. Szeretnék megérteni, hogy a szükségszerűen bekövetkező sorsszerűségekre milyen elfogadható emberi reakciók lehetségesek, melyek az életet és annak elfogadását megkönnyíthetik.
Európában is elterjedt mezopotámiai – káldeus – hagyomány a Nap pályájával földi nézőpontból egybeeső 12 csillagképet nevezi állatövnek. Ezek sorrendben a következők: kos, bika, ikrek, rák, oroszlán, szűz, mérleg, skorpió, nyilas, bak, vízöntő, halak. Ugyanez az asztrológia rendszer terjedt el Egyiptomban, Perzsiában, az antik Görögországban és a Római Birodalomban. Eredetileg csak az uralkodók és népeik sorsára állítottak fel horoszkópot, de a görög időkben elkezdődött az egyén sorsának és jellemének kutatása a csillagjóslásban.
A középkori Európában az uralkodói palotákban, a templomok díszítésein, a rózsaablakokban és a képzőművészet kiemelkedő alkotásain is megtalálhatjuk az állatövi ábrázolásokat, mert elit tudásnak számított, még az orvoslásban is felhasználták. Az asztrológia és az asztromómia csak a felvilágosodás korában és az ipari forradalom alatt vált szét két különálló tudományágra. Az asztrológia fokozatosan veszített poziciójából, pedig ugyanolyan évezredes megfigyelésekre alapozott, folyamatosan fejlődő egzakt tudomány, mint elismertebb testvére a csillagászat.