Leírás
A mandala hagyományos köralakú formája az isteni világ tökéletes egységét mutatja, míg a középpontjában található négyzet a mi földi világunkat, az anyagi síkot ábrázolja. Ezzel jelezve, hogy mi magunk is, mint lelkek az égi szférákból érkezünk, hogy itt a Földön betöltsük a nekünk rendelt életfeladatot. Ez a mandala egyszerre segít ráhangolódni arra, hogy felismerjük: mi végre létezünk, mi a valós küldetésünk, továbbá energiát ad mindezek megvalósításához a mindennapi életünkben. A végtelen szerencse szimbólumok, mint a bajelhárítás és védelem ősi ábrái közreműködnek az ártó erők távoltartásában, az akadályok leküzdésében segítenek. A csillagok koszorúja pedig emlékeztet az isteni bölcsességre, a szellemi tudásra, mely vezérel minket napról napra itt a Földön.
Régebben minden tárgy és ajándék – a virágnyelvhez hasonlóan – egy-egy üzenetet, valamilyen jókívánságot hordozott. A tartalom ma is benne rejlik a tárgyakban. Ennek a mandalának az üzenete: „Ismerd meg milyen küldetéssel érkeztél e Földre. Maradjanak Tőled távol az ártó erők, hogy bölcsen és kitartóan tud megvalósítani életfeladatodat. Kísérjen áldás utadon!”
Mandala szó (मण्डल) az ősi indiai nyelvből, a szanszkritból származik. Jelentése: kör, korong. Így a teljesség, az egység energiájával tölti fel a környezetét.
Ez a mandala különleges alkotás, saját készítői munkánk. Gondos tervezéssel és kivitelezéssel készült hazai műhelyünkben. A mandalán található színek, formák és szimbólumok tudatos választással kerültek az adott témához illeszkedően erre a grafikára. Felhasználva a szimbológia, a numerológia (számmisztika), a színtan, az asztrológia és a Feng Shui tanait. Ennek köszönhetően a mandala segít, hogy az adott helyen lévőkkel kölcsönhatásba kerülve új minőségű, harmonikusabb energia áradjon a térbe, igyekezve áthangolni a környezet addigi hangulatát és energiamintázatát. A vonzás törvénye és a lelki rezonancia által segítheti ennek megvalósulását.
Méret táblázat:
Női póló | Mellbőség | Lehetséges eltérés |
S | 85 cm | +/- 3 cm |
M | 92 cm | +/- 3 cm |
L | 100 cm | +/- 3 cm |
XL | 115 cm | +/- 3 cm |
XXL | 122 cm | +/- 3 cm |